ARAB EMIRÁTUSOK
KÖZEL-KELET
   Arab Emirátusok
   Irán
   Jemen
ÚTLEÍRÁS
   Afrika
   Ausztrália
   Ázsia
   Közel-Kelet
   Európa
   Karib térség
   Észak-Amerika
   Közép-Amerika
   Dél-Amerika
 
ÚTLEÍRÁS > KÖZEL-KELET > ARAB EMIRÁTUSOK
24 óra Abu Dhabiban 
Zayed szultán mecsete. Fotóvásár: allposters.com  
 
Az egykori álmos halászfalu tündöklő világvárossá vált, mióta 1958-ban először olajat találtak itt. Ma már pálmafák helyett luxusvillák sorakoznak a partján és szuperjachtok hajóznak öblében. Kalandvágyó turisták hada érkezik ide tevegelni és ralizni a sivatagban, de az Abu Dhabi-ak a kultúraimádókat is szeretnék városukba csalogatni – a tervek szerint 2012-re készül el a Saadiyat sziget kulturális központja, ahol a Louvre és a Guggenheim gyűjteményéből mutatnak majd be alkotásokat. Kalandra fel, indulj korán, hogy ne kapj az utcára kilépve rögtön hőgutát, és hogy a lehető legtartalmasabban töltsd el ezt a napot. 24 órád van. Indulás!
 
 
7.00 | Reggeli az aranypalotában
 Az Emirátusi Palota olyan, akár egy aranyozott Versailles a Perzsa-öböl partján. A valaha épített második legdrágább hotel (a szingapúri Marina Bay Sands után). Ülj be egy kávéra az elegáns, háromszáz-férőhelyes kávézóba, és rendelj arab kávét vagy eszpresszót – ezüsttálcán szervírozzák kövér datolyával és aranypettyes csokoládéval. Nem olcsó, de pazar a környezet és van wifi. Ha azonban kiadós és pénztárcakímélő reggelire vágysz, ugorj be előtte egy pékségbe, és falatozz egy mennyei, forró, szezámos vagy sajtos szendvicsből. A Defense Roadon található Al Saadah pékség az egyik legjobb – egy szendvics csak 2 dirham - 84 cent. Vagy kóstolj meg egy másik hagyományos reggeli ételt, a balaleetet, ez egy könnyű omlett: tojás, hagyma, fahéj, cukor és olaj.

Ha végeztél a reggelivel és a kávéval, csatlakozz a turistákhoz, és keresd fel a palota 60 méter magas központi átriumát, ahol Swarovski kristálycsillárok ragyogják be a teret – összesen ezer ilyen csillár található a hotelben. Aztán nézd meg a Saadiyat terveit ábrázoló kiállítást – a világ neves építészei – közöttük Frank Gehry, Jean Nouvel és Zaha Hadid – dolgoznak azon, hogy egy sivár, partmenti szigetet világszínvonalú kulturális központtá alakítsanak
 
Emirates Palace, West End Corniche, honlap: emiratespalace.com
 
 
8.30 | Bazári barangolás
Fogj egy taxit, vitesd magad Al Meena kikötőjébe, és csábulj el… Vehetsz itt szőnyeget, datolyát (kb. 40 $ egy kiló), a világ legfrissebb és legtisztább halát és zöldséget, gyümölcsöt a Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából. A közelben az iráni bazárban háztartási cikkeket, fűszereket, takarókat és szöveteket árulnak. Az áruk adómentesek és feleannyiba kerülnek, mintha a boltban vásárolnál.
 
 
10.00 | Hófehér csodálat
Akár egy óriási habcsók. A Zayed sejk mecset fehér márványkupolái ragyognak a napfényben a hullámzó tenger partján. A világ nyolcadik legnagyobb mecsete negyvenezer hívőt képes befogadni, fő imacsarnokában egyszerre kilencezren férnek el. E mecset rejti a világ legnagyobb szőnyegét: 5700 négyzetméter, 47 tonna, 35 tonna gyapjúból és 12 tonna pamutból készült. Tizenöt kisebb darabból áll, melyeket itt helyben kézzel varrtak össze. És itt van a világ legnagyobb csillárja is, 15 méter hosszú és 10 méter átmérőjű, 24 karátos aranydíszítéssel. A mecset nem muszlimok számára is nyitva áll – ezt a csodát mindenkinek látnia kell – szombat és csütörtök között, 8.30-11.30-ig, 10 órától idegenvezetés indul, ingyenes. Öltözz konzervatívan, karokat és lábakat takarva.
 
 
12.30 | Abu Dhabi madártávlatból
A Le Royal Meridien hotel 25. emeletén forgó étteremben mindenkit szívesen látnak, azt is, aki csak a páratlan panorámára kíváncsi, vagyis az étlapra még csak egy pillantást sem kell vetned, ha nem kívánsz ilyen exkluzív helyen – s így borsos árért – enni, inni. Tovább gyönyörködhetsz azonban a kilátásban, ha úgy döntesz, ennyi luxust megengedsz magadnak és itt ebédelsz – az étterem lassan forog körbe, egy óra alatt egy teljes fordulatot téve. A francia konyha remekeit kóstolhatod, egy fogás kb. 75-100 dollárba kerül, és az adagok kicsik. Ám ha laktató és olcsó ebédre vágysz, ugorjunk.
 
 
13.00 | Pár falat falafel
Ebédelj a Libanoni Virág étteremben Khalidia központjában. Az omlós falafel, a puha kenyér és a gőzölgő fokhagymás csirke bőven kompenzálja az elegáns dekoráció hiányát. Kortyolj hozzá görögdinnye dzsúzt, isteni!
 
Lebanese Flower, Khalidiya (az Electra és a 26. utca mögött)
 
 
14.00 | Beltéri városnézés
Nézz be a Kulturális Alapítványhoz, és kövesd végig a fotókiállításon, miként vált a gyöngyhalászok kis faluja mini-metropolisszá. Az időszakos kiállítások is érdekesek lehetnek, de itt van a nemzeti könyvtár és a mozi is, nyugati és arab filmeket vetítenek. Ülj be a kávézóba, és rendelj hagyományos arab kávét, kardamommal és sáfránnyal ízesítve. Etikett tipp: a pincér bal kézzel nyújtja feléd a csészét, amit jobb kézzel illik átvenni tőle.
 
Cultural Foundation, Sheikh Zayed Első utca
 
 
17.00 | Naplemente a sivatagban
Abu Dhabi területének kilencven százaléka sivatag – tökéletes terep dűnemászáshoz, tevegeléshez és napnyugtai barbecue-khoz. Az Arabian Adventures minden nap szervez naplemente túrákat a sivatagba, ahol mindezt átélheted, s a vacsora után egy beduin táborban pihenhetsz és nézheted a csillagokat.
 
 
21.00 | Szomjoltó oázis
Búcsúztasd a napot egy jó korsó világos sörrel a Le Meridien lombos oázisában. Vigyázat, ez nem az a Le Royal Meridien szálloda, amelynek tetején a forgó étterem van. Ez a szerényebb, a 70-es éveket idéző hotel egy igazi kulináris falu – török, thai, francia, mexikói és más ételek kavalkádjával. A Captain's Arms pub csapolt söre kiváló.
 
Le Meridien Hotel, Tourist Club térség; honlap: starwood.com
 
 
23.00 | Ezeregy éjszaka
A Shangri-La Qaryat Al Beri hotel-, villa-, spa-, bazár- és strandkomplexuma a legjobb hely, ahol az éjszakát töltheted. A szobák arab stílusban ízlésesen berendezettek. Válassz egy kerti teraszost, így ébredés után a hajnal frissességét élvezve a szabad levegőn nézheted, hogyan tűnik elő a nap a Zayed sejk mecset kupolái mögül.
 
Shangri-La Qaryat Al Beri, a hidak között, honlap: shangri-la.com


Szálláshelyek keresése

Érkezés napja

calendar

Távozás napja

calendar
REPÜLŐJEGY & SZÁLLÁS
Egzotikus látnivalók: Európai látnivalók: Utazás: Utazási szolgáltatások: független utazó
Argentína | Brazília | Peru Anglia | Ausztria | Belgium Delhi | Firenze | Helsinki Repülojegyek Impresszum
India | Japán | Kína Finnország | Franciaország Iguazu | Lhasa | London Külföldi szállás, hotelek Felhasználási feltételek
Kambodzsa | Vietnám Horvátország | Németország Machu Picchu | Párizs Utazási ajánlatok SiteMap
Egyiptom | Dél-Afrika Olaszország | Spanyolország Peking | Prága | Róma Üzleti utazás Partnerek





Képek: allposters.com - poszterméretben is vásárolhatóak
| Tilos e honlap bármely egészének vagy részletének a kiadó engedélye nélküli újraközlése.
fuggetlenutazo.com: külföldi utak, minden, ami utazás - független és folyamatosan frissített útleírások és útikalauzok, hasznos utazási tippek, hotel és szállás ajánlatok, repülőjegyek, online biztosítás – amire egy független utazónak a gondtalan utazás megtervezéséhez szügsége lehet…