A világ tetején nem csak a hó az úr. Káprázatos paloták ékesítik a tájat, bennük felbecsülhetetlen értékű kincsekkel. És nem a ritka levegő, amitől eláll a lélegzeted…
1. Jokhang kolostor | Lhasa
A zarándokok fő célpontja, akik mind a legszentebb Buddha-szobrot szeretnék látni – az egyetlen szobrot, amelyet a legenda szerint még Gautama Sziddhártha életében készítettek...
8848 méter magasra tör a tibeti nevén Harmadik Istennő, vagyis a Csomolungma. Az Everest Alaptábor Tinggri városán át közelíthető meg. 30 kilométerre a várostól indul a 78 kilométeres trekkingösvény a táborhoz, de a bázis a nyári hónapokban gépjárművel is megközelíthető. 2010-től a kínai kormány engedélye szükséges a meglátogatásához. A lhasai utazási irodákban lehet autót, sofőrt és tolmácsot is bérelni. Aki nem vállalkozik a Mount Everest meghódítására, az felkeresheti a világ legmagasabban fekvő templomát, a Rongbuk monostort, tíz kilométerre a tábortól, amely 5100 méter magasban emelkedik. Azt mondják, innen nyílik a világ legdrámaibb panorámája, ahogyan az aprócska monostor mögött magasodnak az óriási, hófödte hegycsúcsok. A monostorban harminc monk és ugyanennyi apáca él. A templomot körös-körül sziklába vájt remetelakok övezik, amelyekben több mint négyszáz éve meditálnak a hívők. A falakat és köveket mindenütt szent írások és imák díszítik, a monostor falain pedig rendkívüli falfestményekben gyönyörködhet a látogató. A turistákat egyszerű vendégház és egy aprócska, hangulatos étterem várja. A monostortól délre húzódik a Rongbuk gleccser, amely vakító fehéren csillog a hegycsúcsok között, de sajnos már nem a régi pompájában, területe a globális felmelegedés miatt riasztóan gyorsan csökken...
A szerencse és a boldogság monostora – neve szerint. Külsejében tipikus tibeti buddhista monostor, templomok a sztupában, sztupák a teplomban stílusú építészetével, de egyedülállóan jó állapotban őrződtek meg mind a sztupák, mind a templomok a 15. századi építésük óta. A monostor egyik igazi különlegessége, hogy az egyetlen hely, ahol a három rivális buddhista iskola monkjai békében élnek egymás mellett. Másik különlegessége, hogy itt található a legnagyobb kumbum, azaz többszintes buddhista kápolnaegyüttese, amely tízezer Buddha képet, ikont és falfestményt őriz, ezért a Tízezer Buddha Pagodája nevet is ráragasztották. Főtemplomában hatalmas, 8 méter magas bronz Buddha-szobor emelkedik a főoltáron.
Nyitva: naponta 9.00-16.00
Belépőjegy: 40 ¥
4. Potala Palota | Lhasa
A tibeti néphit szerint a sziklán emelt palota az istenek műve, amely egyetlen éjszaka alatt épült fel. Potala valódi története a 7. században kezdődött, amikor Tibet egyik harcos királya a Vörös-dombot választotta, hogy felépítse fővárosát. A palotát hármas védőfal vette körül, és 999 szobából állt. S bár az ellenség elől megóvta lakóit, a villámcsapástól nem – a 9. században így az épület szinte teljesen leégett, majd ezer helyiségéből csupán kettő maradt épen.
Az első dalai láma építtette, és a panchen lámák – a dalai láma után a legmagasabb rangú méltóság – székhelye volt a kolostor. Egykor négyezer monk lakta, és Tibet legcsodásabb építménye volt, a kínai kulturális forradalomban azonban az épületek kétharmadát lerombolták, és felbecsülhetetlen károkat okoztak a műkincsekben. 1966-ban a vörös gárda fanatikus fiataljai lerombolták a szobrokat, szent iratokat égettek, felnyitották a panchen lámák sztupáit, s a relikviákat a folyóba szórták. A helyieknek mindezek ellenére sikerült néhány értékes kincset megmenteniük, és 1985-ben a tizedik panchen láma vezérletével megkezdődött a négy évet felölelő újjáépítés.
Ma 800 monk/pap lakja a monostort, látogatói pedig két kivételes műkincsében gyönyörködhetnek. A legmagasabb épület a Maitreya Kápolna, amely egy óriási Maitreya Buddha – az eljövendő, a messiás Buddha – szobrot őriz. A 26 méteres műalkotást 300 kiló arany és másfél tonna réz borítja. A kápolna négy sarkában kisebb Maitreya szobrok kaptak helyet, s Tibet leggyönyörűbb, antik stílusú falfestményei díszítik a termet. A monostor keleti részén, egy szűk folyosón át közelíthető meg a templom, amely a negyedik panchen láma síremlékét őrzi. Itt áll a 11 méter magas ezüst és arany sztupa, amelyet számtalan féldrágakő ékesít. A keleti oldalon áll az aprócska horror-kápolna is, amelyben festett démonok és rémisztő szörnyetegek borzongatják a látogatót. A kolostor északi részén emelkedik az első dalai láma síremléke – ő volt az egyetlen, akit nem Lhasában temettek el.
Bár a Himalája talapzatán elterülő országnak rendesen kijutott a bajból, mégis a misztikus Tibet testesíti meg mindazt, ami békés, harmonikus és spirituális. Ez az a hely, ahol a bajt természetfeletti közömbösséggel és sztoicizmussal tartják távol. A tibeti és hindu hagyományok szerint a 6714 méter magas Kailash a világ szíve. E lenyűgöző kőpiramis mellett fut Ázsia négy legnagyobb folyója, a Gangesz, az Indus, a Sutlej és a Brahmaputra. Ez az a pont, ahonnan a Föld nagy hegyláncai is szerteágaznak, ezen állítás a térképre nézve azonnal beigazolódik.
Kailash földrajzi jellegzetessége egy természetes horogkereszt alakzat, mely a tibeti buddhizmusban a spirituális meggyőződés jelképe. A buddhisták világszerte azt állítják, hogy a Kailash a bolygó legszentebb helye. A hinduk pedig azért tartják szentnek, mert Shiva, a Pusztító lakik itt. A hegycsúcs és a környező táj diszharmóniája csodálatos élményt nyújt az utazónak. Kailash még nem vált turistalátványossággá, mint Varanasi és Kathmandu.
Légikikötő hiányában a Lhasából ide induló turistákra gyötrelmes út vár. A nyugatiaknak, akiket a kínai bürokrácia egytől egyig turistának tekint, függetlenül a vallásos elkötelezettségüktől, nemcsak a bonyolult odajutással kell számolniuk, hanem azzal is, hogy rengeteg pénzt kérhetnek tőlük ezért. Lhasa felől egyhetes teherautóúttal lehet eljutni ide, mások Simikot (Nepál) felől közelítik meg a szent helyet. Többségüknek vallásos fanatizmusuk vagy kalandvágyuk segít átjutni a megpróbáltatásokon.
Képek: allposters.com - poszterméretben is vásárolhatóak
| Tilos e honlap bármely egészének vagy részletének a kiadó engedélye nélküli újraközlése.
fuggetlenutazo.com: külföldi utak, minden, ami utazás - független és folyamatosan frissített útleírások és útikalauzok, hasznos utazási tippek, hotel és szállás ajánlatok, repülőjegyek, online biztosítás – amire egy független utazónak a gondtalan utazás megtervezéséhez szügsége lehet…