Lourdes

Franciaország - A csodás gyógyulások színhelye egészen a 19. századig csak egy álmos francia kisváros volt. Egy 14 éves kislány, a későbbi Szent Bernadett Mária-jelenései azonban világhírűvé tették Lourdes-ot.

Lourdes, Franciaország csodás nevezetessége.

A hagyomány szerint Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg Szűz Mária, s többször felszólította, menjen a falu papjához, aki építtessen templomot a forrás mellé, és tegye zarándokhellyé.

 

Bernadettnek eleinte senki nem hitt, de eztán a helyiek a forrás mellett csodás gyógyulások szemtanúi lettek. Ennek hatására számos templomot és kápolnát építettek Lourdes-ban.

 

A Lourdes-i forrásvizet több szakértő is megvizsgálta, s megállapították, az összetétele alapján semmi nem utal arra, hogy a víznek gyógyító hatása lenne. Ennek ellenére 1860 óta a katolikus egyház 67 olyan esetet tart számon, amikor a beteg gyógyulása semmi mással, csakis a víz gyógyító erejével magyarázható. A legutóbbi csodás gyógyulás 2005-ben történt.

 

⇒ Itt foglalhatsz Lourdes-ban  szállást

 

A legfőbb szentélyt a barlang és a forrás köré építették, ahol Bernadett az első jelenését átélte. A mintegy ötven hektárnyi területen kápolnákat, templomokat, fürdőket és kórházakat is létesítettek. Az eredeti forrás, amelyet Bernadett felfedezett, ma a barlang bejáratánál látható, megvilágítva és üvegfallal védve.

 

Az első templom, amelyet felépítettek, a legkisebb: a Kripta -  építésében még Bernadett édesapja is részt vett. A bejáratnál álló nagy bronzszobor Szent Pétert ábrázolja, amint a Mennyország kapujának kulcsát tartja a kezében.

 

 

 

 

A leghíresebb Szent Bernadett temploma, szemben a barlanggal, ahol az utolsó jelenés történt. A templomot úgy tervezték, hogy a lehető legtöbb természetes fény világítsa be, és csak világos színű anyagokat használtak a berendezésénél is.

 

A legkevésbé népszerű épület a földalatti bazilika, amelyet azért terveztek hatalmasra, hogy huszonötezer hívő is elférjen benne, de sajnos jobban hasonlít egy parkolóházra, mint templomra…

 

Évente ötmillió zarándok és turista érkezik Lourdes-ba, és a város felkészült a fogadásukra – Párizs után itt van a legtöbb hotel Franciaországban.

 

 

 

Honlap: lourdes-france.org

Délnyugat-Franciaország – a középkor szerelmeseinek II.
Provence-tól Savoyáig
Üdülés és kultúra a Francia Riviérán I.
Üdülés és kultúra a Francia Riviérán II.
Délnyugat-Franciaország – a középkor szerelmeseinek I.

 

(fotó: flickr.com by bvi4092, shutterstock.com)

Betöltés...
(4)
Pozitív értékelés (4) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: