Taj Mahal

India - Agra az igaz szerelem szimbóluma, szokták mondani, egy káprázatos síremlék, amivel egy megtört szívű férfi adózott halott felesége emlékének. A Taj Mahal legendáriuma azonban sokkal színesebb a szokásos romantikus klisénél.

Taj Mahal, a világ egyik leghíresebb emlékműve.

A fehér márvány mauzóleumot Jahan sah építtette kedvenc - és egyetlen szeretett - felesége emlékére, aki tizennegyedik gyermeke születésébe halt bele.

 

Az asszonyt Mumtaz Mahalnak, vagyis ’A palota ékkövének’ nevezte Jahan sah, ’a világ ura’, mert megjelenésében és természetében is kitűnt a többi asszony közül.

 

Bár két másik felesége is volt, velük csupán utódnemzési kötelezettségeit teljesítette az uralkodó. Hogy ezt szerelme elfogadta vagy megtűrte, azt nem tudni, mindenesetre árulkodó az asszony utolsó kívánsága: halálos ágyán arra kérte az uralkodót, új asszonyt már ne hozzon a házhoz, és olyan sírt állítson neki, amely örökre emlékezetessé teszi a nevét. Kívánsága teljesült.

 

TOwÁBB: Agra hotelek és szállások

 

Jahan sah ugyan nem nősült meg többet, történetírók feljegyzései alapján azonban továbbra is nagy rajongója volt a szebbik nemnek. Számtalan ágyassal és táncosnővel vette körül magát, és olyan vásárokat rendezett, amelyeken kizárólag szép nők vehettek részt.

 

A sah élete utolsó éveit az agrai erődben bezárva töltötte.  Egyik lázadó fia juttatta ide, aki megtiltotta, hogy magával vigye a háremét, kárpótlásként az ablakból rálátása nyílt a Taj Mahalra… Halála után felesége mellett helyezték nyugovóra. De ma is él a mítosz arról, hogy a sah egy szénfekete márványból épített mauzóleumot szánt saját nyughelyéül, amelyet a Taj Mahallal szemben építettek volna fel, de tervét keresztbe húzta a házi őrizetbevétel.

 

A Taj Mahal egy hatalmas, falakkal körülvett kertben fekszik, két mini-taj mellett, melyek közül az egyik mecset. Előtte az ikonikus, hosszú, tükröződő tó. Az épület belülről is olyan látványos, mint kívülről: finoman formált betűkkel a Korán versei és féldrágakövek díszítik a termeket.

 

És amire érdemes figyelni, az a látogatás időzítése: a legjobb a napfelkelte vagy a naplemente, az épület ugyanis elképesztő színváltozást mutat a különböző napszakokban – a sápadt rózsaszíntől kezdve az elefántcsontszínen át a halványkékig. Ráadásként, teliholdkor, illetve előtte és utána két nappal a látogatók a holdfényben is megcsodálhatják a Taj Mahalt, de! a jegyet legalább 24 órával korábban meg kell vásárolni.

 

 

 

Nyitva: naponta napkeltétől napnyugtáig, pénteken zárva. Telihold előtt-után két nappal 20.30 – 00.30. Belépőjegy: 250 rúpia, kombinált jegy: 500 rúpia Holdfénylátogatás: 750 rúpia. Honlap: www.tajmahal.gov.in

 

 

(Fotó: flickr.com by Alfredo Miguel Romero)

Betöltés...
(2)
Pozitív értékelés (2) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: